A bíróság előtt hosszú küzdelem után a két fél döntésre vár. A JÓ és a ROSSZ a végső ítélet előtt áll, vajon kinek van helye itt a világban, és ki az, akit száműzünk örökre.
Történetük a világ kezdetére nyúlik vissza, de tudd meg, mindenért a DUALITÁS a felelős, akit mi, emberek tettünk az ítélőszék élére. Nézz csak végig magadon – látod magadat, és magadon kívül látod a világot. A tested körvonala a határ közted és a világ között. A dualitás lényege, hogy magadat és a világot két csapatba sorolod. És ez volt az első lépés afelé is, hogy a Jó és a Rossz végtelennek tűnő háborúja elkezdődhessen. Mikor elválasztottuk magunkat a világtól, és bőrünk lett a határ: „Eddig vagyok én, eddig, és ne tovább, a többi már nem hozzám tartozik”.
És így építtettük fel az Életet a Földön, mindent egymással szembenálló két csapatba soroltunk. Van fekete és van fehér, mert ugyebár az éremnek két oldala van. Élünk nőként vagy férfiként. Élünk és halunk. Szeretünk vagy gyűlölünk. Valami jó, és valami rossz. És ezt persze lehet szubjektíven vagy objektíven nézni. Vagyok én, és van a másik. Testünknek van egy bal oldala, és van egy jobb oldala, az egyiket egy racionális bal agyfélteke irányítja, míg a másikat a kreatív jobb agyfélteke.
Tehát az első lépés az volt, hogy mindent felosztottunk. De azzal, hogy felosztjuk, mindent meg is ítélünk, felcímkézzük, és kíméletlenül mondunk felettük véleményt, bírálatot – önmagunkat is beleértve. De félreértés ne essék: a „felette” nem egy magasabb nézőpontot ígér, csupán mikor ítéletet mondunk, egónkból épített lépcsőkön lépdelünk a pulpitusra, melyről véleményünket, és meglátásainkat lezúdítjuk az „alattunk” állókra.
Mára ez az emberiség legprofibb üzletévé nőtte ki magát, egy visszafordíthatatlannak tűnő folyamatot elindítva. Ez az üzlet egyre távolabbra taszított bennünket a Természet ritmusától, a velünk született szerepeinktől, a harmóniától, az érzések világától, attól, hogy képesek legyünk megélni a jelen pillanatát. Ez az üzlet pedig nem más, mint az AKARAT ÉRVÉNYESÍTÉSE, mely a manipuláció szemfényvesztő eszközével élve az egész világot körbefonta. Ma abból élünk mi, emberek, hogy ítéletet mondunk minden nap, ezzel érvényesítve akaratunkat, és e köré építjük életünket. Gondoljunk csak bele, mekkora légvárat építettünk magunknak, magunk köré.
Tudjátok, az az érzés van bennem, hogy „hű ez talán túl kemény, ebben az írásban nincs elég kedvesség, és szeretet” – hm, vicces, látjátok, itt a saját pulpitusom, máris ítéletet mondtam magam felett és felettetek is, hogy Ti túl szigorúnak vélitek majd. Az igazság az, hogy dualitásban élő ember vagyok, aki keresi a maga egységét, aki sokszor észrevétlenül mond ítéletet, akinek vannak negatívnak bélyegzett érzései is, és pont ezzel észrevétlenül lököm magam én is egyre távolabb a keresett egységtől.
Az akarat érvényesítése húz éles határt köztünk és a világ között, bélyegzi a dualitás jelentőségét a jó és rossz közötti küzdelem ítészének.
Pedig hatalmas különbségek lehetnek abban, ahogyan kiállunk magunkért. Ugyanúgy, ahogy a Maslow piramisban különbözőképp élhetjük meg saját igényeinket, így az, ahogyan kiállunk magunkért, annak is több módja van.
Tekinthetünk konfrontációként önmagunk képviseletére, amikor két érdek kisebb-nagyobb csattanás kíséretében összeütközik. De azt mondom, önmagunk képviselete abban teljesedik ki, amikor képesek vagyunk olyan megoldást találni, ahol a dualitás feje fölött nem csap össze „a kinek van igaza háborúja”. Önmagunk képviselete egyszerűen mindenki legteljesebb javát szolgálja. Ebben az esetben a dualitás nem más, mint egy lehetőség, hogy tapasztalatokat szerezzünk önmagunkról, hogy megismerjük és kiteljesítsük azt, amilyen céllal erre a Földre születtünk. Mert a bőrünkön túl húzódó világ adja a lehetőséget a felfedezésre, a viszonyítást, de a mértékegység mindig mi vagyunk – mindig mi maradjunk saját magunk számára – így önmagunk képviselete az Univerzum céljával megegyező. Ebben az állapotban képesek vagyunk felismerni, hogy bármit, de tényleg bármit elérhetünk, amit csak szeretnénk.
A gubanc ott van, amikor a mértékegység önmagunkon kívülre esik, mert sebeket kaptunk és így további sérüléseket, horzsolásokat gyűjtünk.
De segíthetünk magunkon, ha felismerjük, hogy a körülöttünk lévő káosz, mely fájdalmaink kísérője, csupán látszat, és nem a valóság. Ugyanis, ha képesek lennénk emberi agyunk határait átlépve csodás magasságokba emelkedni, meglátnánk, hogy az a káosz egy rajtunk túlmutató rend része, és valójában egy olyan szabályosság, amelyet mi magunk meg se tudnánk alkotni. Magyarán, ha bízunk abban, hogy van egy nagyobb rendezőelv, egy olyan működő energia, melynek jó szándéka mindennél erősebb, tisztább, azzal elérhetjük, hogy több öröm legyen az életünkben.
És úgy is segíthetünk magunkon, ha felismerjük, hogy a szerzett sebeket tulajdonképp mi ejtettük saját magunkon, és addig vannak velünk, amíg mi magunkon tartjuk, jobban mondva pajzsként magunk elé tartjuk. Ezt felismerni és átélni maga a visszatérés az EGYSÉGBE, azaz önmagunk legmélyebb valóságába, amelyben már az Univerzum tükröződik.
De kanyarodjunk vissza kicsit oda, hogyan kapcsolódik össze az akarat érvényesítése és önmagunk képviselete, és hogyan kerül bele a buliba a dualitás és viszi el az egész balhét a JÓ és a ROSSZ közötti küzdelem.
Az akarat érvényesítése nem más, mint a jobb agyféltekének – azaz a testünk bal oldalának, a női minőségünknek, a kreativitásunknak – a besorozása a bal agyfélteke dominanciája, fennhatósága alá, lealacsonyítása a női teremtőerőnek az anyagiakban való megnyilvánulására. E módon az akarat érvényesítése önmagunk képviseletét harcban éli meg, ahol az egyik nyer, míg a másik veszít, az egyikről kiderül, hogy jó, a másikról meg az, hogy ő a rossz megoldás. Pedig önmagunk képviseletének végső kinyilatkoztatása az lenne, hogy békét teremtsünk, harmóniát a szívünkben környezetünkkel összhangban.
Általában valamilyen korábbi sérelem azt tanítja meg velünk, hogy félnünk kell saját női energiánktól – és itt most mindegy, hogy férfiről vagy nőről van szó, a mindenkiben meglévő női minőségről beszélek, ami nem egyenlő a piros tűsarokkal, sőt. Itt kerül a képbe a küzdelem energiája is. A sérülések mögül ugyanis, mint védőpajzs mögül elő-elő bújunk és kivont karddal haladunk lépésről lépésre az életünkben, kisebb nagyobb sikerrel, de ez mégis csak küzdelem marad. Ha belegondolsz, itt nem fog működni „a mindenki legteljesebb javát” elve és az Univerzum magasztos megnyilvánulása. Na, ez az akarat érvényesítése, amely most a világ alapmechanizmusát adja. Ez az, ami lehetővé teszi, hogy a férfi és női energiák megélése egyénenként, társadalmi és világ szinten is ilyen mértékben szélsőséges irányokat vegyenek.
De mielőtt jobban bele megyünk, nézzük meg, hogy mi is az a női minőség. Ugyanis, ha erre a szóra gondolok és a mögötte lévő tartalmat elképzelem, abszolút egy darts tábla jut eszembe, amit már rongyosra lövöldöztek. A szeretet mellett a női minőséget is pont így rongyosra használtuk, sőt már hiába célzod be a táblán, annyi találatot kapott, hogy az a pontérzékelőt meg sem hatja. És mégis távol vagyunk, nagyon távol a valóságtól, a lényegtől.
Már ott kezdődik a kattanat, hogy a női minőséget egy fizikai és anyagi világra vonatkoztatható, sőt korlátozó instant listával azonosítjuk. Ráadásul a női minőségre csupán, mint a nem megszemélyesítésére tekintünk, aki csipke fehérneműben, ezer tevékenység közben is menő karriert befutva nevel – hozzáteszem mindig mosolyogva – fitten minimum 3 gyereket, de közben kőkeményen hajt rá, hogy gyengéd legyen. Nekem úgy tűnik, van ebben némi képzavar.
Megelőlegezhető, hogy szerintem a női minőség nem hogy több, de valami egészen másról szól, és hangsúlyozom nem csak a nők kiváltsága. A dualitás szépsége, hogy nem csak rajtunk kívül létezik, hanem bennünk is, vagyis mindent körbe vesz, és mindent magába foglal.
A női minőség, maga a teremtőerő, az Univerzum tükörképe, amely ezt a világot is – amelyben most élhetünk – megszülte, maga a végtelenség, a határtalanság, a szeretet. Ez az energia maga az ÉLET. És ott van minden férfiban és nőben egyaránt, amelyet azonosíthatunk a jobb agyféltekeként, amely testünk bal oldalát irányítja, a kreativitásunkat adja, segít, hogy lebontsuk a bal agyfélteke racionális síkjait és kiteljesedjünk. Viszont a dualitás egy fontos jellemzője, mely egyben az élet alapköve is, jobb és bal nem létezhet KITELJESEDVE egymás nélkül, vagyis teremtőerőnk, csodás kreativitásunk a bal agyfélteke adta korlátok és racionalitás egyensúlyaként lehet maga a végtelenség.
Az eltolódás ott kezdődik, hogy mindent a bal agyféltekével, racionalitással, fizikai síkon nézünk, és mindenre így keressük a megoldást, és ami még fontosabb, csak az anyagban, a kézzel foghatóban hiszünk. Szinte csak olyat fogadunk el létezőnek, amely megtapintható, érzékelhető, amelyből anyagi megtestesülések születnek. Vicces, de miközben az anyagot imádjuk, LÉLEGZÜNK, minden másodpercben, beszívjuk a láthatatlan és megfoghatatlan levegőt, amely életben tart bennünket, töltekezünk olyan energiákból, amelyek áldásos hatását csak egészségünkön, kedélyállapotunkon érezzük.
A női minőség elnyomása, háttérbe szorítása lenyomatot hagy életünkön, akár férfiakon, akár nőkön. Ez nem azt jelenti, hogy egy férfinek nőiesnek kellene lennie, esetleg érzelgősnek, de a bal agyfélteke dominanciájával elnyomja intuícióit, belső sugallatait nevetséges illusztrációnak bélyegzi, jövőképét pedig elhomályosítja. Önmaga egységét, egy saját részét a veszteségtől való félelemmel tagadja meg. És így a vele szemben álló nőben sokszor csírájában igyekszik elnyomni a női megtestesülés valódi LÉLEKzetvételét. Így a nő csak úgy tud társként és nem ellenségként megjelenni, ha tükörré válik a férfi számára és önmagában is elnyomja a teremtés e fajta csíráját is.
Mindezt megnézve a női oldalról sem rózsásabb a helyzet. Mivel a nő is belement a nagy játékba, az akarat érvényesítés üzletébe, és itt a szem már nem a lélek tükre, hanem egy eszköz, amivel a bal agyfélteke irányítása alatt, mindent a jó és a rossz mérlegére tesz. A nő lealacsonyítja magát, megfosztja magát egységétől és kizárólag fizikai és agyi képességei alapján akar megjelenni és kiváltságokat szerezni a világban.
Mindkét fél az akarat, az ítélet oltárán áldoz, és nem kevesebb értéket, mint az Univerzum által kínált végtelen teremtő energiáját cseréli el evilági bóvlikért. Az akarat érvényesítését – melynek eszköze a jó és a rossz közötti folyamatos különbségtétel – egy mögöttes félelem uralja. A félelem, pedig sérelmeinkből és fájdalmainkból táplálkozik.
ÉBREDJ!
Ha az ítélet jogerős lesz, és mi magunk száműzzük a JÓT vagy a ROSSZAT a világunkból, ha minden áldott nap ítéletet mondunk önmagunk, mások és a világ felett, sosem tapasztaljuk meg a legjobb jót, ami csak történhet velünk. Sosem fogunk rájönni, hogy saját poklunkat mi rendeztük be otthonosra itt a Földön. A lehetőség a kezünkben van, hogy változzunk és változtassunk, és a világ férfi és női pólusai a helyükre kerülhessenek.
Eljött az ideje, hogy megismerjük az igazi női minőségünket, amelyre őseink a kezdetekkor még nagy tisztelettel tekintettek. Eljött az ideje, hogy a dualitás a valódi reneszánszát élhesse, és a jó és a rossz küzdelme végre hasztalanná váljon.