” Mit érzel? Most ne gondolkozz, figyelj az érzéseidre? Hol jelenik meg benned?” – akik ismernek, sokszor hallották már ezeket a szavakat tőlem.
És akik jól ismernek, azt is tudják, hogy magamnak is sokszor teszek fel kérdéseket és figyelem az érzéseimet, mit válaszolnak nekem. Úgyhogy ismét megtettem…és megkérdeztem magamtól: Mit jelent Neked a SZERETET? Mit érzel?
Rájöttem olyan nehéz erről hitelesen írni, mint egy Queen dalt úgy elénekelni, ahogy Freddie Mercury tette. Szinte lehetetlen. Előttem már számtalan írás, vers, könyv, dal, festmény, fohász született erről az egyetlen szóról, ami kapcsolatainkat, egész életünket megfoghatatlanul vonja körbe, és határozza meg, mégis úgy érzem megfejthetetlen maradt. Sokszor tűzték már ezt a szót a legkülönbféle zászlók élére és küzdöttek érte ártó szándékkal vagy épp nemesen, önzetlenül – állítva, hogy ezt az egyetlen szót csak az ő céljuk képviseli igazán. A szeretet fogalma ott van mindenben, ami körbevesz bennünket, ami bennünk van, még sincs két ember, aki egyformán írná le, hogy számára mit jelent.
Így érdekes utazásra számítottam. Feltettem hát magamnak a kérdést: „Mit jelent nekem a SZERETET? – alámerültem önmagamban, és izgalmas felfedezésre leltem. Találtam magamban egy helyet, amely olyan volt, mint egy ősrégi könyvtár, rengeteg könyvvel, régiekkel, újakkal, agyon lapozottakkal, alig érintettekkel. A könyvekben benne volt minden emlékem, tapasztalatom, érzésem, hitrendszerem, kiejtett szavam. Ahogy jobban körbenéztem láttam, hogy nem mind az én könyvem, mégis az én könyvtáramban vannak…
Könyvek a külvilágból címszó alatt felismertem van bennem egy ÖRÖKÖLT, nem saját tapasztalatból nyert kép a szeretetről. Tartalmuk társadalmi, elvi, erkölcsi minták alapján állt össze, és az egyik generációról a másiknak átadott információk sok hatalmas lexikonná gyúrták. Ráadásul önmagamtól elválaszthatatlanul ugyanúgy sajátomként jelent meg bennem, mintha saját tapasztalatból jutottam volna hozzá.
A társadalmi, történelmi tapasztalatokon túl az örökölt képekből álló köteteknek volt egy másik kiadása is, amelyben az idealizált elképzelés szerepelt, arról mit is jelent a szeretet és hogyan kellene működnie. Akár egy szent könyv, amely előtt áldozhatunk, ha nem vagyunk képesek olyan fennkölt életet élni, amely megfelel ezen a piedesztálon elhelyezett elvárásoknak. Ez volt a könyvtár egyik része.
Aztán a saját könyveim között ott voltak a szeretetről, a tapasztalataim alapján kialakult fogalomtárak, érzésbuborékaim, emlékeim, és ebben is ott volt egy minderről idealizált fogalomtár, ugyanúgy, ahogy az idegen könyvek között is.
Hogy mit is jelent ez? Van egy részünk, amit talán fel sem ismerünk, mert az Őseinktől hozzuk, és a történelem sodrásán át, a társadalmi normák alakították. Ennek a részünknek van egy elKÉPzelése a szeretetről. De társadalmi szinten is van egy idealizált kép, egy magasztos forma, ami nem biztos, hogy egyezik a szerzett tapasztalatokkal. És ugyanez lejátszódik a saját életünk szintjén is. Van egy tapasztalatunk, és van egy idealizált képünk. Ezt átlátni elég nehéz, hát még átérezni. Vajon amikor szeretünk valamit, vagy valakit, épp melyik részünk dominál? Melyik alapján mondjuk, hogy szeretjük? A hozott generációs minta alapján, a saját tapasztalatunk alapján, vagy valamelyik idealizált kép alapján?
Kicsit szűkítve még a kört… Tegyük fel, hogy a szeretet úgy azonosítjuk, mint egy mindent átható, gyógyító, támogató, kedves, meleg, bátorító, körbeölelő, bármikor elérhető gyönyörű és fenséges energia, mely sosem fogyhat el és mindenkinek bőven jut belőle. Ez egy idealizált kép.
De lehet, hogy ehhez a szívet melengető képhez, egy negatív attitűd társul, mert mondjuk a tapasztalat azt mutatta, hogy a szeretet követelőző, vagy bántó. Ha ez az ellentmondás az emberben nem fogalmazódik meg, nem tudatosul, akkor bizony kócos emberi kapcsolatok alakulhatnak ki az életében. Az ember tudatosan törekszik egy szeretetteljes kapcsolatra, és helyette mégis bántást, elvárásokat tapasztal. Ettől úgy érzi, hogy nem elég jó. Bánat, bűntudat szegődik társául, tovább mélyítve a korábbi tapasztalatokat.
Az idealizált elképzelés ebben az esetben összetűzésbe keveredett a tudatalattiban létrejött képlettel, vagyis a szeretet = bántás, elvárás. Az idealizált tudatos elképzelés pedig tovább mélyíti bennünk az érzést, hogy nem működik valami jól, nem vagyunk elég jók, vagy szerethetők, hiszen nem tudjuk megvalósítani az idealizált szeretetteljes valóságot. És ne csak párkapcsolatban gondolkozzunk, bármilyen emberi kapcsolat szóba jöhet, sőt megéri első körben az önmagunkkal való viszonyból kiindulni.
Mikor kimondom, SZERETET…mindegy, hogy suttogva vagy kiáltva hagyja el számat, ízlelgetem vagy elhadarom, a kimondott szó energiájával, ezzel az egyetlen egy szóval egy egész történetet mesélek el, az egész Föld történtét mondom el. A kimondott szóban ugyanis ott van a tanult jelentés, és a tanult jelentés mögött a tömegek tapasztalt attitűdjei és benne vannak az én saját tapasztalásaim és a mögötte lévő attitűdjeim.
Akkor most mi van? Mi a szeretet? Egyetlen szó lenne csupán, vagy egy történet, egy mese az Emberről, az Életről a Földön? Úgy tűnik, a szeretet fogalma tényleg ott van mindenben, de ezt mi mégsem vesszük figyelembe, hanem egyetlen könyvbe akarjuk besuvasztani, egyetlen mondattal akarjuk igazságra bírni, egyetlen érzésként akarjuk definiálni.
Többnyire, mikor leülök írni, és megfogalmazni mi is van bennem egy témával kapcsolatban, még nem pontosan tudom hova fogok kilyukadni. Vannak elképzeléseim, főbb vonalak, amelyek mentén elindulok. Egyetlen biztos pont van minden alkalommal, az erős belső késztetés, és a megfoghatatlan érzések halmaza, ami mindig csak leírva áll össze egy egésszé. Így sokszor menet közben csodálkozom el a saját gondolataimon, felismeréseimen …de hát úgyis mindig evés közben jön meg az étvágy – szokták volt mondani. A lényeg, hogy a téma a szeretet, és azzal az érzéssel ültem le papírra vetni a gondolataimat, hogy valami fennkölt írás fog belőle megszületni és tessék, fogalom meghatározás csusszan ki az ujjaim alól.
És ezzel máris bekúszott az emberiség nagy csapdája ebbe a kicsiny írásba is. Mikor azt hisszük, valami nagyobb nálunk, mikor valamit önmagunkon kívül keresünk, mikor kutatunk valami megfoghatatlant, attól remélve, hogy életünk csodává válik.
Hisz a szeretet nem egy egyszerű fogalom, amit keretek közé szoríthatunk, de nem is egy elérhetetlen csoda. Ő egy végtelen energia, egy folyamat, mely tanít bennünket ezen a bolygón, és az egész Univerzumban. A folyamat része, hogy kinyitjuk tudatunkat a megismerés felé, és ennek eredményeként, megismerjük saját fogalomtárunkat, melyet tapasztalataink formálnak. Miután tisztáztuk saját viszonyunkat a bennünk lévő szeretettel, és felismertük saját ellentmondásainkat, a szeretet iskolájában jöhet a következő lépcsőfok.
A tudatosság segíthet bennünket hozzá, hogy bátran elmerüljünk érzéseink világában, mert így már nem ránt le a mélység, hanem egy fantasztikus utazásra invitál. A fejünkben lévő gondolatok és a szívünkben lévő érzések közötti híd végre nem feleslegesen van megépítve, ahogy bátyám mondaná:” van értelme, hogy a fejed a nyakadon van”…mert elindul egy kommunikáció köztük, és létrejöhet egy új egyesség, mely egy új egyensúlyt teremt.
Az új egyensúlyban pedig már képesek vagyunk birtokba venni saját erőnket, ami nem más, mint a felelősségvállalásunk. Amikor saját felelősségünk a kezünkben van a gondolataink és az érzéseink összhangján át teremtünk, létrehozunk bármit, amire vágyunk. Szabadok vagyunk!
Addig ugyanis, amíg a szeretettel kapcsolatos érzéseink nincsenek bennünk tükörsimára gyalulva, rázósnak tűnhet a felelősségvállalás kérdése. Hajlamosak lehetünk tehervállalással azonosítani, ami párosulhat önmagunk feladásával. Ez pedig annyit tesz, hogy mások terheit magunkra vállalva, megfeleléssel kompenzáljuk önmagunk szeretetét, elfogadását. És az egyik legnagyobb átverés, amit ember elkövethet önmaga és tegyük hozzá mások ellen is.
Hm, milyen érdekes, hogy mi is az a szeretet, és ami mögötte van…Mert beszélhetnék magasztos, égi minőségekben, anélkül, hogy tisztázásra kerülnének emberi létünk mindennapi kihívásai, a hétköznapi életünket érintő feladataink. Meghatározhatnánk úgy a szeretetet, mint az Univerzum legcsodásabb, mindent átható, felemelő fehér fényét, mely minden sebet begyógyít és egy szempillantás alatt kerüli meg a Földet, egy gondolat szárnyán repülve, és lehel csókot a számunkra kedves ember arcára. Mindez igaz is.
A szeretet túlmutat rajtunk, túlmutat földi játszmáinkon, harcainkon, és ezer arca van. Az Univerzum áthatolhatatlan, és számunkra elképzelhetetlen végtelen terében Ő az az energia, amely mindent beragyog, csillagot hoz világra és egy egész bolygót állít egy másik pályára, de itt a földi rezgés mezejébe TANÍTANI jött.
Tanít érezni, gondolkodni, megismerni a bennünk lévő erőt, tanít felelősséget vállalni. Mikor az ember már képes önmagára szeretettel, azaz elfogadással tekinteni, akkor már hajlandó – képes – felvállalni a saját erőt az életében, és ezzel kézbe venni felelősségvállalása szeretettel fogó tollát, és azzal írja tele hétköznapja minden lapját.
Hát ez a SZERETET, hát Ő a SZERETET. A legjobb és legszebb tanító ezen a Földön, legyen mosolygós vagy épp borús a tekintete. Ahogy nyílik tudatunk egyre világosabbá fog válni számunkra, hogy a borús tekintet mögött is csak egy lehetőség áll, egy kihívás, melynek útját lehet ugyan, hogy a félelem világítja meg, de mégis önmagunk szeretetéhez vezet el.
A szeretet és a mi mögötte van, beleférhet egyetlen szóba, egyetlen könyvbe, egyetlen írásba is akár, de eközben Ő mosolyogva és észrevétlenül öleli át az egész mondatot, az egész könyvtárat, az egész Univerzumot!